|
Ferenczi István: Sajnálom a kimaradt helyezteket, jövőhéten javítunk hazai pályán! |
Csavar |
2009.08.08. 12:59 |
A támadó az ulloi129.wordpress.com-nak nyilatkozott a tegnapi meccs után. Ferenczi elmondta, hogy rosszul érzi magát a kihagyott helyzetek miatt, hiszen ha mi lőjjük az első gólt, akkor megnyerhettük volna a mérkőzést. Elmondása szerint a helyzetkihasználáson kell javítani és akkor a szombati Paks ellen nem lehet nagy baj
|
Mestermérleg |
Csavar |
2009.08.08. 12:48 |
Bobby Davison: 14 helyzetünk volt, de csak egyet értékesítettünk. Szentes Lázár: nagyon örülök a győzelemnek
|
Vereség Nyíregyházán |
Csavar |
2009.08.07. 20:53 |
Két gólos vereséget szenvedett a Ferencváros Nyíregyházán. A hazai csapat kezdett veszélyesebben, Andorka ziccerét védte Holczer. Szinte az ellentámadásból Ferenczi lőhetett volna gólt, de addig várt míg beérték. Öt perc múlva viszont már nem hibázott a hazai csapat, Dosso mattolta a Fradi kapusát. Húsz perccel később Honma lőtt bombagólt, majd a szünet után feljavuló a Fradi Wedgbury révén szépített. Ennél több azonban nem sikerült, sőt Honma második góljával el is dőlt a mérkőzés
|
Adnan Ahmed: akadjon be az egyik bombám ma este! |
Csavar |
2009.08.07. 11:36 |
Csapatunk új szerzeménye a pakisztáni válogatott középpályás, Adnan Ahmed a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a Nyíregyháza elleni mérkőzés előtt. A játékos elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a Ferencvárosnál és szeretné, ha egyik távoli bombája beakadna a kapuba, akár már ma este is
|
Nyíregyháza-Ferencváros: Ellenfélnéző |
Csavar |
2009.08.07. 11:28 |
A pénteki ellenfelüket a Nyíregyházi Spartacust 1959-be alapították. Három éve a másodosztályban egy csoportba került a Ferencvárossal és végül nagy meglepetésre ők juttotak fel az elsőosztályban. Tavaly újonc létükre nem voltak kiesési gondjaik, igaz ezt a remek ősznek köszönhetik, hiszen az ötödik helyről fordultak, ám tavasszal mindössze egy győzelmet arattak és így a tizenharmadik helyen zárták a szezont
|
Kiemelt biztonságú meccs |
Csavar |
2009.08.06. 15:31 |
A Nyíregyháza utoljára 2006 őszén látta vendégül a Ferencvárost. A 0-0-s döntetlennel véget ért NB II-es csúcsrangadó óta már csaknem három év telt el, az viszont sokak emlékezetében élénken élhet, hogy a találkozót mintegy 10 ezren tekintették meg
|
Két sérült, megjött játékengedélyek |
Csavar |
2009.08.06. 15:13 |
Nem léphet pályára pénteken Paul Shaw és Tóth Bence sem. Mindketten sérülés miatt pihennek. Ott lehet viszont Rósa Dénes és Bojan Mamic, akiknek megérkezett a játékengedélyük. Rósa kedden már be is mutatkozott a Nyíregyháza elleni ligakupa mérkőzésen
|
Nyíregyháza-Ferencváros: Történelem |
Csavar |
2009.08.06. 11:19 |
A 21. Nyíregyháza-Ferencváros bajnoki mérkőzés következik. Legelőször 29 éve, 1980-banjátszottunk a nyírségiekkel, akkor 1-0-ra nyertünk. A következő évben 1-1 lett a nyíregyházi találkozó végeredménye, amivel megszületett a két csapat közötti első döntetlen. Legutóbb a másodosztályban játszott egymással a két csapat és mindkétszer remi született, ami a csapatunk feljutásába is került
|
Jövő héten játszunk a Vasassal |
Csavar |
2009.08.05. 10:47 |
Az angyalföldiek elleni találkozót eredetileg augusztus 26-án játszották volna, ám aznap pótoljuk a Haladás elleni bajnokit. A Vasas elleni hazai meccs a jövő héten lesz, az új időpont: augusztus 11., (kedd), 18 óra
|
Rósa bemutatkozott - mesterhármassal |
Csavar |
2009.08.04. 19:52 |
A Ferencváros nyerte a Nyíregyháza elleni összecsapások első mérkőzését. Pénteken ugyanis bajnokin meccsen is összecsap a két csapat, Nyíregyházán. A ligakupában azonban a zöld-fehérek nem ismertek kegyelmet és már az első félidőben eldöntötték a találkozót. Főleg Rósa Dénes volt elemében, hiszen mesterhármasig jutott, rajta kívűl még Pisanjuk tudott a kapuba találni
|
Kétszer félmilliós büntetés, zárt kapu - felfüggesztve |
Csavar |
2009.08.04. 18:07 |
Ahogy várni lehetett az MLSZ ismét elővette a szigorúbb arcát és az Újpest, a Diósgyőr és a Fehérvár után a Ferencvárosnak is elrendelt egy zárt kapus mérkőzést, amit szeptember 30-ig felfüggesztett. Ezen felül még 500 forintos büntetést is kiszabott a klubra. A Hertha meccsen történt rendbontást is 500 ezer forinttal "jutalmazta", valamint két nemzetközi edzőmeccset is zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni a klub
|
Paul Shaw: Angliában sincsenek olyan fanatikusok, mint a Fradi-pályán |
Csavar |
2009.08.04. 10:49 |
A Ferencváros rutinos angol csatára a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, hogy szerinte mibden különbözik az elsőosztály a második vonaltól, a sérüléséről, illetve, hogy a fiatalok és a rutinosabbak is lenyűgőzte az a hangulat ami fogadta őket szombaton
|
Ferencváros-Nyíregyháza: Jegyinfo |
Csavar |
2009.08.03. 14:55 |
A hazai csapat 1000 db jegyet küldött a pénteki bajnokira, melyet keddtől csütörtökig 1.400 Ft-os egységáron válthatnak meg szurkolóink az Albert Stadion pénztárainál 10 és 17 óra között. A helyszínen várhatóan még lesz jegyárusítás.
|
Ligakupa: Szerda helyett kedd |
Csavar |
2009.08.03. 11:39 |
Eldőlt, hogy korábban lesz a Nyíregyháza elleni Ligakupa-meccs, miután a Versenybizottság helyt adott a csapatok kérelmének, erről a hivatalos honlap számolt be. A két csapat azért kérte a módosítást, mert már pénteken pályára lépnek a Soproni Ligába méghozzá egymás ellen, így egy nappal több idő lesz a felkészülni és rápihenni az összecsapásra. Így tehát a hétközi ligakupa találkozásuk kedden 18 órakkor lesz az Albert-stadionba
|
Paul Shaw: Nem érdekelt a sérülésem |
Csavar |
2009.08.03. 11:02 |
A Fradi rutinos angol csatára nem tudta végigjátszani a Zalaegerszeg elleni mérkőzést, lágyéksérülése miatt már az első félidőben le kellett cserélni. Élete első NB I-es mérkőzéséről mégis csillogó szemekkel mesélt az nb1.hu-nak
|
Magukkal hozták a poklot az NB I-be is a Fradi-szurkolók |
Csavar |
2009.08.02. 14:26 |
Pokolian jó visszatérés - így lehetne jellemezni a Ferencváros első élvonalbeli mérkőzését három év elteltével. A Zöld Sasok magabiztosan intézték el a ZTE-t, a hangulat pedig a régi időket idézte. - írja a bulvarsport.hu
|
Mestermérleg |
Csavar |
2009.08.01. 23:38 |
Bobby Davison: Azt kértem a játékosaimtól, hogy nyerjék meg a meccset. Csank János: Sajnos a rutinosabb játékosaink közül is többen nem tudtak megbarátkozni a körülményekkel
|
Fantasztikus visszatérés |
Csavar |
2009.08.01. 23:31 |
Három év száműzetés után ismét élvolnabeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros. Ahogy várni lehetett a hazai csapat heves támadások vezetett és Fitos révén a vezetést is sikerült megszerezni. A folytatásban is a Fradi játszott gólratörőebben és Dragóner góljáva meg is duplázták előnyüket. Majd a félidő végén váratlanul szépített a Zalaegerszeg Máté révén. Fordulást követően a vendégcsapat majdnem egyenlítettek, de végül a csereként beállt Pölöskey Péter két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést
|
Ferencváros-Zalaegerszeg: Történelem |
Csavar |
2009.07.31. 18:47 |
A zalaiak ellen a 63. bajnoki mérkőzésünket fogjuk játszani. Budapesten 32. alkalommal találkozik a két együttes. Első meccsünket Juhász két góljával nyertük 2-0-ra. A legutóbbi összecspáson viszont megosztoztak a pontokon a felek a fővárosban
|
Új főszponzor a csapatnál |
Csavar |
2009.07.30. 13:05 |
Az FTC Labdarúgó Zrt. és az Unibet közös sajtótájékoztatóján bejelentésre kerül, hogy új Gyémánt fokozatú főszponzora lesz klubunknak: mégpedig a Unibet, a csapat mezén is látható lesz majd a cég logója -olvasható a hivatalos honlapon |
| |