| Hírek : Nyilasi Tibor 55 éves |
Nyilasi Tibor 55 éves
Csavar 2010.01.18. 16:06
55. születésnapját ünnepli legendás labdarúgónk, Nyilasi Tibor
Várpalotán született 1955. január 18-án. Családja 1960-ban költözött Budapestre, a II. kerületbe. A kis Tibi mozgásigényét a grundon élte ki, mert akkoriban még voltak grundok. Miután sok tornacipő bánta ezt, édesapja 1965-ben elvitte a lakhelyükhöz legközelebb eső futballpályára az Úttörőstadionba. Ott kezdődött el a fantasztikus pályafutás. Úgy tűnik, eleinte Tibi életében öt évente történtek a fontos momentumok, mert a következő ilyenre 1970-ig kellett várni, amikor leigazolta álmai csapata, a Ferencváros. Álmai csapata, mert édesapja után a fia is fradista lett. Csillogó tehetségére hamar felfigyeltek, gyakorlatilag az elejétől a két évvel idősebbekkel játszott egy csapatban, majd 1973-ban, 18 esztendősen a nagycsapatban is bemutatkozott az NB I-ben. A bemutatkozást még 242 mérkőzés követte, amelyeken összesen 131 gólt ért el. 1983-ig tartott ez az időszak, amely alatt kétszer bajnok (1975-76 és 1980-81) és háromszor kupagyőztes lett (1974, 1976, 1978). 1975-ben fantasztikus sorozat után a KEK-döntőbe jutott a Fradival, ahol ugyan vesztettek, de így is beírták a nevüket az európai labdarúgás történelmébe. Az 1981-es bajnoki cím évében Ő lett az európai góllövők között a második, az „Ezüstcipő” nyertese. 1983-ban Ausztriába, az Austria Wien csapatához igazolt, az ott eltöltött öt év alatt háromszor bajnok (1983-84, 1984-85, 1985-86) és egyszer kupagyőztes lett (1986). 1975-től 1985-ig kihagyhatatlan tagja volt a magyar válogatottnak, összesen 70 mérkőzésen 32 gólt szerzett, részt vett két világbajnokságon. 1988-ban abbahagyta az aktív játékot, majd 1990-ben elkezdődött edzői karrierje. 1994-ig a Fradival nyert egy bajnokságot (1991-92) és három kupát (1991, 1993, 1994), azaz minden évben valami címet. Tette ezt azok után, hogy a Fradi azt megelőzően az utolsó bajnoki címét 1981-ben, utolsó kupagyőzelmét 1978-ban – tehát még az Ő játékos korszakában – nyerte. Az 1997-98-as szezonban újra Ő lett a csapat edzője, a korábbi sikerek csak részben jöttek ismét össze, ezért távozott. 2002-től 2007-ig az MLSZ alkalmazásában az utánpótlás korosztályos válogatottjai tartoztak a felügyelete alá. Jelenleg a sporttelevízió szakkommentátora.
(ftcbaratikor.hu)
| |