|
Mestermérleg
Csavar 2009.11.13. 22:26
Craig Short: Az ellenfél elégedett lehet az egy ponttal, mi nem vagyunk azok. Massimo Morales: Nem voltak ideálisak a körülmények, hiszen nézők nélkül kellett játszanunk
Craig Short (Ferencváros): - Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen a Honvéd kitűnően megszervezte a védelmét, ráadásul a mély talaj nem könnyítette meg a helyzetünket. A második félidőben fölénybe kerültünk, de a 11-est leszámítva nem volt nagy helyzetünk, sajnálom, hogy az kimaradt. Ellenfelünk elégedett lehet az egy ponttal, mi nem vagyunk azok, mivel győzni szerettünk volna.
Massimo Morales (Honvéd): - Nem voltak ideálisak a körülmények, hiszen nézők nélkül kellett játszanunk, a pálya talaja sem volt jó, ezért többet kellett dolgoznunk. Az első félidőben jól játszottunk, szünet után ránk jött a Ferencváros, de a védelmünk állta a sarat. Az egy pont számunkra megfelelő eredmény, már csak azért is, mert öt játékosunk is hiányzott.
| |