| Hírek : Craig Short: Sokat segítettek a rutinos játékosok |
Craig Short: Sokat segítettek a rutinos játékosok
Csavar 2009.11.12. 23:31
Sajtóbeszélgetést tartott Craig Short vezetőedző a Honvéd elleni szezonzáró előtt. A szakember beszélt arról, mit vár a meccstől, de az is szóba került, milyen változtatásokat eszközölt a javulás érdekében kinevezését követően
Természetesen tudom, hogy két patinás csapat játszik pénteken, ez a párharc nagy tradíciókkal rendelkezik. Meg akarjuk nyerni a meccset, ezért most támadóbb felfogásban játszunk, mint legutóbb. Pápán azért is voltunk picit defenzívebbek, mert egy jó csapathoz utaztunk, ott az a taktika tűnt nyerőnek, igaz szerencsére is szükségünk volt.
Short szerint sokat javult a hangulat az utóbbi időben az öltözőben. - Természetesen muszáj volt valamilyen változást előidézni, hiszen leszálló ágban voltunk, ezt kellett megfordítani. Sokat beszélgettem és beszélgetek a rutinos játékosokkal arról, hogy hogyan kezdhetnénk meg a felzárkózást. Lipcsei Péter, Balog Zoltán, Rósa Dénes, Ferenczi István ideális alany volt ehhez, ők pedig a fiatalokat megfelelően vették kezelésbe, ezáltal jobb lett a hangulat az öltőzőben. Igyekeztem jobban támaszkodni a rutinos labdarúgókra, hiszen olyan hihetetlen nyomás van a Ferencvárosban a játékosokon, amit az olyan fiatalabb labdarúgók, mint Lowton, Wedgbury vagy Ashmore nem bírtak el.
A zárt kapus meccsekre is kitért az angol szakvezető. - Az ETO ellen talán még egy kicsit jól is jött mindez, hiszen a nagy nyomás lekerült a játékosok válláról, de ez nem lehet tartós állapot. A profi játékos nézők előtt szeret futballozni, és így vannak ezzel a ferencvárosi labdarúgók is.
| |