| Hírek : Rósa Dénes: Jól látta Bede! |
Rósa Dénes: Jól látta Bede!
Csavar 2009.09.26. 22:35
Rósa Dénes, az FTC rutinos játékosa igyekezett reálisan értékelni a pénteki, 2-2-re végződött Ferencváros-Videoton NB I-es mérkőzés után, a középpályás nem volt elégedetlen az utolsó pillanatban kicsikart egy ponttal. Rósa erőt merítene a pozitívumokból, Ferenczi István becsorgó szépítő gólját illetően pedig Bede Ferenc játékvezetőnek adott igazat
- Az első félidő érzésem szerint inkább a Vidié volt, míg a második játékrészben mi domináltunk. Ez a saját teljesítményemre is igaz, a második félidőben jobban ment a játék. Mindent megpróbáltunk, és örülök, hogy eredményt hozott az, hogy végig küzdtünk az egy pontért. - nyilatkozta Rósa Dénes a mérkőzés után.
Ami a második félidő alapján egyesek szerint lehetett volna több is…
- Jobban járunk, ha maradunk a realitás talaján. Volt, amikor mi nyomtunk, de a meccsnek volt olyan szakasza is, amikor a Videoton uralta a játékot, így igazságos a döntetlen, eldönthette volna meccset a Vidi is, de az egy pontra azért mindenképpen rászolgáltunk. Mindig azt mondom, inkább a pozitívumokra figyeljünk, nagy fegyverténynek tartom, hogy sikerült az egyenlítés a végén, örüljünk ennek. Három nagyon erős csapattal találkoztunk az elmúlt fordulókban, az 1 győzelemből, 1 döntetlenből és 1 vereségből álló mérleget jogosnak tartom. Minden meccsel egyre jobban összeszokunk, ma is megmutattunk valamit az erényeinkből, abban bízom, hogy ezt az oldalunkat mutatjuk majd már az Újpest ellen is.
Mennyire nyomták rá a bélyegüket a hangulatotokra az elmúlt hét történései? Természetesen Dragónerék ügyére gondolunk…
- A meccsen kizártuk a külső tényezőket, hiszen egy profinak függetlenítenie kell magát a hasonló eseményektől a pályán. Persze mi is hallottuk, amikor a szurkolók skandálták a nevét. Az ügyben egyébként hírzárlat van, de a játékosok esetében ez nem is jelent túl sok mindent, hiszen kevés információ jut el hozzánk, a vezetőktől kell érdeklődni ezzel kapcsolatban.
Újságírói kérdésre Rósa Dénes Ferenczi góljával kapcsolatban egyet értett a játékvezető ítélettel.
- Tanúsítom, bent volt a labda, méghozzá, többel is, mintha csak teljes terjedelmével ment volna át. Pont ott volt az eset az orrom előtt, szerintem nem is ítélhetett volna mást a bíró.
(pepsifoci.hu)
| |