FERENCVÁROSI TORNA CLUB - Egy érzés amiért a kezünk tűzbe tennénk

Partner

 
     

Fradi Login

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Szezon

     

Ferencvárosi Torna Club

     

Fradi Menü

     

Ferencváros Fans

     

Linkek

     

Reklám



     

Hírek

Hírek

: Megtört átok

Megtört átok

Csavar  2009.09.14. 09:44

A Soproni Liga 7. fordulójába került sor a bajnokság örökrangadójára az Albert-stadionba. A hazai csapatnak égetően szüksége lett volna a három pontra, hiszen a játéknap előtt a pont még nem kieső 14. helyen állt, míg az MTK egy újabb győzelemmel, ismét a tabella élére ugrott volna.


Bár fölényes, 4–1-es Zalaegerszeg elleni győzelemmel kezdte az idényt a Ferencváros, az azt követő mérkőzéseken mindössze három döntetlenre futotta erejéből, így mindössze a 14. helyen szerénykedett a tabellán, míg az MTK négy siker után kétszer is csak döntetlent játszott, de a forduló előtt még ez is elég volt az első helyhez.

A 197. örökrangadó előtt az MTK szakmai igazgatója, Garami József a tabellán elfoglalt helyezéseknek megfelelően három pontot remélt, jobban is kezdett a vendég csapat és az első nagy lehetőség is előttük adódott, ám Gosztonyi András próbálkozása a kapufáról kifelé pattant.

Ettől a helyzettől mindjárt aktívabb lett a hazai együttes is, és nem egészen egy perccel később már az MTK rebeghetett köszönetet a lécnek, amikor Liban Abdi jobblábas csavarása nem került a hálóba.

A rengeteg pontatlansággal tarkított találkozón az első félóra végén James Ashmore szabadrúgása után Ferenczi István közelről a kapuba fejelt, így a támadó góllal válaszolt Dzsudzsák Balázs köszöntésére.

A kapott gól megfogta a vendégeket és egy szépségdíjas találattal már kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak: egy kontra végén Rósa Dénes két csellel elfektette Zsidai Lászlót, majd Szatmári Zoltán mellett a bal felső sarokba lőtt.

A második játékrész visszafogott kezdése után az 54. percben az MTK egy parádés góllal szépített: Lencse László akrobatikus mozdulattal lőtt védhetetlenül a tehetetlen Megyeri Balázs hálójába.

Egy perccel később ismét két találat lehetett volna közte, ám Lipcsei Péter szabadrúgása után, ha csak centiméterekkel is, de a bal felső sarok mellett hagyta el a labda a játékteret.

A vendégeknek a legnagyobb lehetőségük Pintér Ádám közeli fejesénél volt, ám Megyeri bravúros mozdulattal hárítani tudott, ezt követően pedig csak a hazaiak előtt adódott lehetőség, gólt ugyanakkor ők sem szereztek, így maradt a 2–1-es ferencvárosi siker, amivel a 9. helyre jöttek fel a zöld-fehérek.

 

     

Ultras

     

Következő mérkőzés


Soproni Liga, 17. forduló

Zalaegerszeg - Ferencváros

 vs 
 
2010.03.06., szombat
Zalaegerszeg, 15:00
 
 
     

Előző mérkőzés


Soproni Liga, 16. forduló

Ferencváros - Haladás

 2-1 
 
Gól: Ferenczi, Elding
Zárt kapus mérkőzés
 
 
     

Tabella

 

 

 1. Videoton FC  16  36
 2. Debreceni VSC  16  34
 3. Újpest FC  16  29
 4. Győri ETO FC  16  29
 5. Zalaegerszeg  15  26
 6. MTK Budapest  16  26
 7. Kaposvár  16  25
 8. Lombard Pápa  16  23
 9. Ferencváros

 16

 20
10. Paksi SE  15  20
11. Vasas SC  16  19
12. Haladás  16  15
13. Kecskeméti TE  16  14
14. Bp. Honvéd  16  14
15. Nyíregyháza  16  13
16. Diósgyőri VTK  16  12

<< részletes tabella >>

     

Sikerek


28x bajnok
20x kupagyőztes
  1x VVK-győztes
  2x KEK-győztes

[bővebben]

 

     

Számláló

TRY.HU

     

Ennyi ember tévedt ide

Indulás: 2005-08-29
     

Hozzáad

  Kezdőlapnak 
  Kedvenceknek
     

Forrás

ftc.hu
fradidrukker.hu
nemzetisport.hu
nb1.hu
pepsifoci.hu

     

Bannerem

Csavar Fradis oldala

     

Scrollbar

     

színek

     

kurzor

     

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!