Hírek : Ferencváros-MTK: Történelem |
Ferencváros-MTK: Történelem
Csavar 2009.09.11. 11:14
A hétvégén az Üllői úton rendezik meg a 197. FTC – MTK mérkőzést, azaz az örökrangadót. az elmúlt 196 mérkőzésen egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, rendkívül szoros az örökmérleg. Az FTC 77 alkalommal nyert, az MTK 74-szer, míg 45 döntetlen született. Gólarány: 308-308
A Ferencváros pályaválasztásával pontosan 100. alkalommal veselkedik egymásnak a két együttes.
Az eddigi 99 találkozón 47 Fradi, 32 MTK-győzelem született, mindössze 20-szor osztoztak meg a pontokon a csapatok. A gólarány jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 163-129 az FTC javára.
Az első örökrangadót a Fradi pályaválasztásával 1903 március elsején rendezték meg a Millenárison 800 néző előtt. Akkor az FTC nyert Braun 2 és Kovács góljaival 3-1-re az újonc kékek ellen és az év végén a Fradi pont az MTK ellen meg is nyerte első bajnokságát.
1911-ben még az Üllői úti stadion avatására is patinás ellenfelünket hívtuk meg, hogy lejátsszuk az aktuális bajnoki meccsünket, de ezen is 2-1-es ferencvárosi győzelem született.
Az MTK-nak az első Üllői úti sikerre 1913 október 12-ig kellett várnia. Ekkor 3-2 arányban nyertek a kékek. Részünkről Schlosser és Tóth-Potya volt eredményes. Ezután hol az egyik, hol a másik csapat győzött.
Az MTK utoljára 2002. szeptember elsején nyert az Üllői úton 1-0-ra. Azóta öt alkalommal is az FTC diadalmaskodott
Legutóbbi hat meccs eredményei
2004. április 18. MTK 1-0 Ferenváros
2004. május 16. Ferencváros 2-0 MTK G.: Gera (2)
2004. augusztus 29. Ferencváros 2-1 MTK G.: Vagner, Rósa
2005. május 4. MTK 3-1 Ferencváros G.: Bajevski
2005. szeptember 25. MTK 2-2 Ferencváros G.: Tőzsér, Rósa
2006. április 2. Ferencváros 1-0 MTK G.: Lipcsei (11-esből)
|