FERENCVÁROSI TORNA CLUB - Egy érzés amiért a kezünk tűzbe tennénk

Partner

 
     

Fradi Login

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Szezon

     

Ferencvárosi Torna Club

     

Fradi Menü

     

Ferencváros Fans

     

Linkek

     

Reklám



     

Hírek

Hírek

: Holczer fekete napja

Holczer fekete napja

Csavar  2009.08.22. 10:18

A bajnokságot gyengén kedző csapat a szintén nem túl jól rajtoló Ferencvárost fogadta pénteken a Fáy utcai stadionba. A hazai csapat eddig négy meccséből csupán egyet nyert meg, bár azt hazai pályán, háromszor is kapiuláltak, ebből kétszer öt gólt kapva. Így aztán a inkább a Fradi volt a találkozó esélyese



Az első percekben puhatolozó játék folyt a pályán, majd a Vasas előtt adódott az első nagy helyzet, ám gól helyet elszerencsétlendték a lehetőséget.

Az első negyedóra a végén a vendég csapat lőhetett volna akár két gólt is, de először Shaw a kapufára lőtt, majd Ashmore lövését védte bravúrral Végh.

A félidő végére átvette az irányítást a Vasas, a Fradi védői sorra hibáztak, aminek hazai gól is lett az eredménye. Lázok bal oldali szöglete után nem tudtak felszabadítani a vendégek, Gáspár József stukkolta a labdát Divicshez, aki 12 méterről a hosszú sarokba lőtt.

Fordulás után Holczer óriási hibája után már kétgólos volt az angyalföldi előny, ekkor már a Fradi szurkolók se hittek, hogy feltámad a csapatuk.

Ám nem sokkal később Rósa Dénes szépített, megcsillantva a zöld-fehérek reményét akár a győzelemre is. Még magához se tért a gól utáni sokkból a Vasas, ismét a középkezdéshez készültek, ugyani a szünetben beállt Joachin is bevette Végh Zoltán kapuját, így már 2-2 volt az eredmény.

Ebben az időszakban úgy tűnt a vendég zöls-fehérek behúzzhajtják a mérkőzést, de Lázok messzi lövése utat talált a kapuba, amellyel újból a hazai csapatnál volt a vezetés.

Ezután a Davison-csapat többet birtokolta a labdát a hajrában, de igazi ziccert képtelen volt kialakítani (még Tóth Bence belőtt labdája és Ashmore szabadrúgása volt a legveszélyesebb esemény); a Vasas megérdemelten győzött, ám ehhez szüksége volt Holczer hibáira is – szinte a Ferencváros kapusa volt az angyalföldiek tizenkettedik embere... A piros-kékek hosszú hazai nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg a Fradi ellen.

 

     

Ultras

     

Következő mérkőzés


Soproni Liga, 17. forduló

Zalaegerszeg - Ferencváros

 vs 
 
2010.03.06., szombat
Zalaegerszeg, 15:00
 
 
     

Előző mérkőzés


Soproni Liga, 16. forduló

Ferencváros - Haladás

 2-1 
 
Gól: Ferenczi, Elding
Zárt kapus mérkőzés
 
 
     

Tabella

 

 

 1. Videoton FC  16  36
 2. Debreceni VSC  16  34
 3. Újpest FC  16  29
 4. Győri ETO FC  16  29
 5. Zalaegerszeg  15  26
 6. MTK Budapest  16  26
 7. Kaposvár  16  25
 8. Lombard Pápa  16  23
 9. Ferencváros

 16

 20
10. Paksi SE  15  20
11. Vasas SC  16  19
12. Haladás  16  15
13. Kecskeméti TE  16  14
14. Bp. Honvéd  16  14
15. Nyíregyháza  16  13
16. Diósgyőri VTK  16  12

<< részletes tabella >>

     

Sikerek


28x bajnok
20x kupagyőztes
  1x VVK-győztes
  2x KEK-győztes

[bővebben]

 

     

Számláló

TRY.HU

     

Ennyi ember tévedt ide

Indulás: 2005-08-29
     

Hozzáad

  Kezdőlapnak 
  Kedvenceknek
     

Forrás

ftc.hu
fradidrukker.hu
nemzetisport.hu
nb1.hu
pepsifoci.hu

     

Bannerem

Csavar Fradis oldala

     

Scrollbar

     

színek

     

kurzor

     

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123