Illovszky Rudolf (1922. február 21., Budapest - 2008. szeptember 23., Budapest)

Az elemi és a polgári iskola elvégzése után kezdetben autógumi-javító volt, majd később villanyhegesztőnek tanult. Iskoláinak elvégzése Csepelen kezdett el dolgozni. Emellett 1933-ban kezdte el a labdarúgást az MTK-ban, majd 1941-ben leigazolta a Budapesti Vasas, ahol visszavonulásáig futballozott. 270 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, ahol 87 gólt lőtt. 1945-ben játszott először a magyar labdarúgó-válogatottban, pályafutása során bár többször volt kerettag, összesen csak három alkalommal szerepelt a válogatottban. Stílusát a balszélsőkre jellemző gyorsaság fémjelezte, de a kor nagy labdarúgói mellett nem fért már a magyar labdarúgó-válogatottba. 1955-ben vonult vissza az aktív pályafutástól.
Már játékosként is elvállalta a Vasas serdülő és utánpótlás csapatainak edzését, szakedzői oklevelet 1957-ben szerzett. 1957-ben lett először a Budapesti Vasas vezetőedzője, amikor elődjét, Baróti Lajost kinevezték szövetségi kapitánnyá. Illovszky vezetésével a csapat történetének legsikeresebb időszakát élte át. 1961-ben szerezte meg a csapat második bajnoki címét, melyet 1962-ben sikerült a Vasasnak megvédenie.
1963-ban korábbi edzője, Baróti Lajos akkori szövetségi kapitány magához hívta a magyar labdarúgó-válogatotthoz pályaedzőnek, emiatt elhagyta a Vasast, de 1965-ben rövid időre újra a csapat vezetőedzője volt és megszerezte újabb bajnokságát. 1966-ban kinevezték a magyar válogatott szövetségi kapitányává, de egy év után lemondott és ismét átvette a Vasas irányítását. 1970-ben került először külföldre. Görögországban, a Pierikósz csapatánál edzősködött. 1971-ben újra kinevezték szövetségi kapitánnyá. 1972-ben az 1972. évi nyári olimpiai játékok labdaúró-tornáján a válogatottal ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben az Európa-bajnokságon negyedik helyen végzett a válogatott. 1974-ben tért vissza a régi csapatához, a Vasashoz, mellyel 1977-ben megszerezte negyedik bajnoki címét. Ezután Ausztriában, az Admira Wacker csapatának edzője volt. 1980 és 1981 között újra Görögországon, az Olimpiakósz Pireusznál edzősködött.
1983-ban a Vasas utánpótlás szakágának igazgatója lett, majd 1984-től az első csapat edzője volt 1986-ig. Ebben az időszakban nyerte meg a csapat a Magyar Népköztársaság Kupát. Ezután nyugdíjba vonult, de 1995-ben, hetvenhárom éves korában újra leült a Vasas kispadjára és megmentette a csapatot a kieséstől. Utána a csapat szakmai igazgatója és elnökségi tagja lett.
2007-ben és 2008-ban többször kórházba kellett szállítani szívproblémák miatt. Ettől függetlenül gyakori vendég a Vasas hazai mérkőzésein.
Edzői stílusára a feltétlen odaadás a labdarúgás és a csapat iránt, a szakmai és taktikai precizitás volt a jellemző. Tiszteletére az ő nevét vette fel a Vasas Fáy utcai stadionja.
Díjai

Orth György-életműdíj (1995)
Bay Béla-díj (2002)
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2007)

Pályafutása játékoskén

Vasas: 270 mérkőzés, 87 gól - 1941-55
Válogatottság: 3 mérkőzés - 1945-48

Pályafutása ezdőként
Vasas - 1957-63
Magyar válogatott (pályaedző): 1963-66
Vasas - 1965
Magyar válogatott - 1966-67
Vasas - 1967-69
Pierikosz FC - 1970-71
Magyar válogatott - 1971-74
Vasas - 1974-77
Admira Wacker - 1978-79
Olimpiakosz - 1980-81
Vasas - 1984-1986
Vasas - 1955